BLOG

Amit az achátokról tudni érdemes

2018.07.23 15:29

Az achát elnevezés eredete az i.e. 315 körüli időre nyúlik vissza. Theophrastus (görög filozófus, természettudós) egyik értekezésében írt arról, hogy az achates (achát) arról a folyóról kapta a nevét, ahol először találtak ilyen ásványt a kavicsok között. Az Ahate folyót ma Dirillonak hívják, és Szicília dél-keleti részén ered, és Raguza városától nyugatra ömlik a tengerbe.

 

Az achát a kalcedonok egyik fajtája és kémiai összetétele szerint a kvarcokhoz tartozik. Jellemzők rá a sávos, egymásba visszatérő hajlott vagy épp egyenes vonalak. Vannak olyan kalcedonok, amelyekben ugyan nem találhatók sávok, mégis az achátok közé sorolják, pl. mohaachát. Az achát rajzolatát a különböző színű rétegek adják, amelyek lehetnek sötétebb vagy narancsos-vöröses barnák, drappok, sötétebb vagy világosabb szürkék. A rétegek között tömör kvarc rétegek is találhatók, amelyek fehér színükkel tűnnek ki.

Az achát általában a lehűlt vulkáni lávában visszamaradó, ún. hólyagüregekben képződik, de előfordul kőzetek repedéseiben is. Az üregekben képződött, de azt nem teljesen kitöltő, hanem középen üres típust geodának vagy drúzának nevezzük.

Díszítő, védő és védelmező ékkő már az ókorban is – lássuk a mondákat, hiedelmeket

Az achát szerkezete – a többi kvarctól eltérően – mikrokristályos, porózus, így könnyen festhető. Erre már az ókori görögök és rómaiak is rájöttek, így az achát színezése már akkor is elterjedt volt. A technikát a múlt század húszas éveiben kezdték el ismét alkalmazni a németországi Idar-Obersteinben, amely akkoriban jelentős achát lelőhelynek számított. Itt jegyzem meg, hogy a kőben található tömör kvarc rétegek ellenállnak a festésnek, így a színezést követően továbbra is fehérek maradnak.

Az achát szerkezete nem csak a színezését könnyíti meg, hanem a vésését és csiszolását is. Így széleskörű felhasználása ékszerként és pecsétnyomóként már az időszámítás előtti időkben is bevett szokás volt. A drágakövekből gyöngyöket csiszoltak, befoglalták gyűrűbe, fülbevalóba, brossokba, és gyakran szemet gyönyörködtető tálakat is készítettek belőlük. A vésésnél homorú vagy domború felületet, mintát alakítottak ki.

Az előbbit pecsétként, akár pecsétgyűrűként használták a viasztáblákra karcolt szerződések hitelesítésére az ősi Mezopotámiában (i.e. 4000-ben) és azt követően is.

A domború vésetekkel pedig kámeákat alakítottak ki. A kő rétegződését használták ki a különböző formák, alakok kialakítására. Embereket inkább a fehér rétegből faragtak, míg az alatta elhelyezkedő barna vagy szürke részekből a hajat, a ruhát és a hátteret.

Az achátot felfedezése pillanatától legendák övezték. A görögök úgy tartották, hogy a szerelem istennőjének, Aphroditének körmét fia, Eros, álmában levágta. Ment volna fel a körmökkel az égbe, amikor is elejtette őket. Azok a földre hullva kővé, pontosabban acháttá változtak.

Az ókori civilizációk nagyra értékelték ezt a kristályt, mivel úgy hitték, hogy a kő láthatatlanná teszi viselőjét. Az iszlám kultúrában úgy vélték, hogy megvéd a tragédiáktól vagy a gonosztól. A babiloniak erre a célra a szemachátot használták. Az ókori egyiptomiak úgy hitték, az achát óvja viselőjét a villámcsapástól, csillapítja a szomjúságot, ha a szájba teszik. A perzsa mágusok a vihar eltérítésére használták.

Az ősi kínaiak szerint az achát ékszer viselése megtisztítja az elmét, energetizál, és jó szerencsét, nagyszerű lehetőségeket hoz. A középkorban az volt a gyakorlat, hogy rákötötték a köveket az ökrök szarvára, hogy ezzel biztosítsanak jó aratást maguknak. A kor gazdálkodói szerint a módszer veszélyeket is rejtett magában. Az ökröt a tulajdonosa esetleg elveszíthette, mivel az a kő hatására láthatatlanná válhatott, mielőtt levehették volna a szarváról a köveket.

Dekoráció, ipari alkatrészek és ékszerek – az achát mai felhasználása

Az achátot az ásvány keménységének és színezhetőségének, valamint vegyszerekkel szembeni ellenálló képességének köszönhetően ma is sokoldalúan hasznosítják. Hagyományosan késéles csapágyak készítéséhez, laboratóriumi mérlegekhez és precíziós ingákhoz használták. A kézműves iparban is alkalmazzák, bőrmegmunkáló szerszámokhoz valamint míves kőintarziákban.

Az iparművészek egyik kedvelt alapanyaga ez a féldrágakő. Díszek, például csapok, brossok vagy más típusú dekoratív ékszerek, papírkések és pecsétek készülnek e rendkívül változatos színvilágú és mintázatú ásványokból. Az ékszeripar kaboson- és gyöngyformát csiszol belőle, finom faragványokba építi be.

Az achátoknak a régóta ismert védelmező és erőt adó tulajdonságain kívül gyógyhatást is tulajdonítanak. Az ezoterikus körökben a gyökércsakrát támogató gyógyító kövek közé  sorolják, és ezért úgy gondolják földelő ásványként, kiegyensúlyozza viselőjét. Különböző fajtái mind-mind eltérő területekre hathatnak ki.

Ez a kézműves, ékszer készítés és dekorációs célokra is elérhető kőféle kapható marokkőként, gyöngyként, ritkábban geodaként, karkötő és medál is készül belőle. Gyakoribbak és népszerűek a teljes ásvány darabolásával nyert achát szeletek, úgynevezett achátlapok.  Ez utóbbiak lakásdekorációként kiváló ajándékok lehetnek, és életterükben sokan használják tértisztításra.